Fenyvesi KárolynéFenyvesi Károlyné vagyok a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz kollégiumának gondnoka.

A "varázskonyha" gondolata 2010. áprilisában született, egy olyan délutánon, amikor kollégista hallgatóink már a nagyon sokadik pizzát rendelték, és rendületlenül sütötték a tojásrántottát a konyhában. Mi lenne akkor, ha tudnának egy kicsit főzni? Talán a zacskós levesek és a tartósítószerekkel megáldott készételek háttérbe szorulhatnának, bármilyen egyszerű étel frissen elkészítve mégis csak egészségesebb lenne és persze gazdaságosabb is.

2010. szeptember végén az ötletből valóság lett és elindult a közös munka. 8-9 fős kis csapatunk lelkesen tanulta az alapvetően fontos dolgokat, mint a konyha tisztán tartása, alapanyagok előkészítése, fűszerek megismerése, konyhatechnológiai eljárások elsajátítása. Bár voltak kétségeim, hogy lesz-e érdeklődés a varázskonyha iránt, hamar kiderült, hogy kollégista hallgatóinknak van igénye erre a programra. Hétről hétre örömmel és nem kis büszkeséggel láttam rajtuk a lelkesedést és a fejlődést is. Nagy utat tettünk meg az elmúlt tanévben, sok finom ételt készítettünk el közösen és az est csúcspontja mindig a jó étvággyal elfogyasztott vacsora és a jó ízű beszélgetések voltak.

vk

A 2011-es tanévben folytattuk a megkezdett munkát, természetesen új ötleteink is voltak, minden hónapban egy alkalommal a nemzetek konyháival ismerkedtünk. Elsőként a francia konyha gyöngyszemeiből válogattunk egy csokorra valót.

A varázskonyhában résztvevő hallgatók nem csak a tanulás végett és saját szükségleteik kielégítése végett ragadnak fakanalat, de több egyetemi, városi rendezvényen is képviselik a varázskonyhát. Ilyen hagyományásonak számító rendezvények például a Kocamuri, a TVKP vagy az Oktopen is.

A "Varázskonyha" 2012-es tanévben is folytatja a sikeres munkát. Fejlődésünket egyértelműen mutatja, hogy egyre több egyetemi és városi rendezvényen veszünk részt. Már készülünk, a hamarosan megrendezésre kerülő "Oktopen"-re, ahol a hagyományostól eltérő ételt fogunk készíteni.
Ezért most már két irányban folytatódik a varázskonyha munkája. Egyik törekvésünk, hogy állandó tagjainknak lehetősége legyen minden foglalkozáson részt venni, mivel a rendezvényeken ők jelentős mennyiségű munkát vállalnak magukra. Pl.: elsős napok, kocamuri, oktopen stb.
Tulajdonképpen ők a haladó csoport. A másik irány pedig az újonnan érkezők bevonása, természetesen csak ha van hozzá kedvük. Az idén is lesz "nemzetek konyhája", és különböző megmérettetéseken is szeretnénk részt venni.

Erre az oldalra felkerülnek az általunk elkészített ételek receptjei, hogy mindenki számára elérhetők legyenek, illetve a látogatók nyomon követhetik milyen eseményeken vettünk részt.